2009. április 6., hétfő

Kettőezerkilenc

Új év, új remények. Most már végre talán sikerül összehozni valamit. Ki mit tud?

2008. december 27., szombat

Várakozás

Ja igen. És várunk ide egy post-ot Páncsótól a legutolsó Shadowrun kalandot illetően.

Új év, új remények

Most az a helyzet alakult ki, hogy lenne két kampányt iskezdeni, ugyanis van két lelkes jelentkező msélő, aki elindítana valamit. Az egyik a D20-as Star Wars, a másik pedig Richard Morgan világában játszódó Cyberpunk. Szerintem mindkettő ígéretes, s miután belekukkantottunk Páncsóval a D20-as rendszerbe, egész felcsigázódott az érdeklődésem. Arról is beszélgettünk a srácokkal, hogy a régi rendszer sem volt rossz ugyan annyira, hogy ne lehetett volna vele játszani, s akkor még egyikünk sem ismerte ezt az újat, de most, hogy már kicsit tájékozódtunk, azt kell mondanom, hogy egész ígéretesnek tűnik. A könyvet nézegetve beugrottak a régi AD&F-s nosztalgia érzásek, és kerestem a kasztok megfelelőit a mostani könyvben látottakkal. Mivel csak a könyv elejét láttam, nem tudom, milyen a harcrendszer, de gondolom az AD&D kissé bővített változata lehet, ami elég izgi, mert még sose lőttem rpg-ben lézerpisztollyal úgy, hogy D20-al kellett THAC0-t dobnom az ellenfél AC-jére...
(folyt. köv.)

2008. november 10., hétfő

rpg vándortalálkozó - Elmaradt

Updatelem ezt a bejegyzést, mert miért ne?

Szóval a kis találkozónk elmaradt, de legalább tovább jutottunk szervezésben, mint az én ötletem a szeptember 20-a körüli alkalom, amikor is éppen házasságkötés miatt maradt el a dolog.

Tehát a tavaszi alkalom most általam ismét szervezés alatt áll, akarom mondani, hogy szeretném a tavaszit végre összehozni, ehhez ha éppen valaki elolvassa ezt a bejegyzést, kommenteben írjon már valamit, mikor ér rá.

Amúgy a célnak kitűzött Farkasgyepűt preferálnám, vagy a most kihagyott helyszínt is kipróbálhatjuk.

-----------------------------------------------

Szabadfogású és zártkörű.
Időpont: nov 21-23.
Helyszín: Fenyőfő (a Bakony közepén)
Szállás: 2.500/ fő/ éj

www.fenyofo.hu


View Larger Map

2008. szeptember 15., hétfő

Shadowrun á lá Ralee VIl

Sajna Daniel nem érkezett meg a mesére , így az ő poénjain annyit nem nevethettünk .
No de a többiekén ! az történt most (nincs részletes térkép…) , h. a lángoló citymasterek mellett tanakodtak a party tagok , hogy hogyan és miképp legyen a folytatás . közben el kezdett szemerkélni az eső . persze . volt nagy ötletélés . jobbnál jobb ötletekkel voltak tele , amíg Nullkamás Speed észre nem vette a radarjukon , hogy közeledik feléjük két , vagy kétszázzal robogó vmi észak-észak nyugat felöl . kitalálták ezek nem lehetnek autók , csakis repülő masinériák . „Jaj mi lesz velünk !!! „ felkiáltással már mentek volna el , amikor Vorti kiugrott – szó szerint – a testéből és elment megnézni asztrálban , mik ezek . a paksi atom robbanás zöldes sugárzása és az itten istent idéző fehér fény , na meg a repkedő , tébolyult szellemek nagyon zavarták , ahogy közeledett a célpontjához . de nem történt semmi atrocitás vele . simán megnézte magának a tíz kiberpszihó zsoldost . közben szemezett a két erősítésként velük utazó bérmágussal . mivel szabályok nem engedték (hüp-hüp) Nem dobtak oda neki egy manalabdát . iszkiri vissza , tájékoztatás és NPC Daniel le a fűbe , puskatávcső a szemhez , majd ö megoldja . mire NPC Jancsika jelzi a többieknek , ezek robot pilótás helikopterek . a rigók pedig az Aztechnology szolgálatában állnak . Nullkarmás Speed megint sziporkázott és kitalálta , ha már ennyit tud ez a Jancsi , talán meghackelheté a repgépeket . ez sikerült , így hamar át vette a dekkjével NullkarmásSpeed az irányítást az egyik helikopteren és neki vezette a másiknak . erre nem számítottak az ellenség irányítói és simán leestek az égből . közben megcsörrent Daniel mobilja . bejelentkezett Saeder-Krupp vezető sárkánya és megnyilatkozott számukra . miszerint teljesen velük van és a neten olvasta az eseményről a kosza hírt . természetesen szeretné , Nagyon , hogy sikerüljön a behatolás . ezért küld egy kis erősítést a csapatnak . ezekben a pillanatokban csapódott be nem messze a két helikopter a lajosmizsei pusztákba . picit elbizonytalanodott a party , hogy megfelelő gépeket pusztítottak e el . de ezt is megmagyarázta nekik a sárkány . ugyanis Csak 5 nindzsát küld hozzájuk . nem tízen akárhány zsoldost . szóval nyugalom , öröm , irány a cigó putri . itten jól összejön mindenki a csiri-csáré putri nagyszobában . party 6 tagja , 5 nindzsa , 15 cigó , plusz vagy 3 vakarék eb és egy halom gyerek , síró-rívó asszony . mivel már korábban Metál lezsírozta , jönnek a cigók is segíteni nekik . két kőbányai között jól megegyeztek mi lesz a terv . ezek szerint eljárva elkezdtek készülődni a csatára .
Első lépésként ketté válnak úgy , hogy B csapat , ez leszel Te , Daniel . elindulsz Jancsival és öt nindzsával innen , amíg mi itt a meleg szobában , sütit eszünk és nézzük helyetted a kimerítő trideo műsort . ez nem jött be …
Szóval Daniel és Jancsi láthatatlanul plusz az öt nindzsa elindult a korábbi behatolási ponthoz , amíg a maradék támadó tagok nagy kerülővel másik oldalról megrohamozzák a Gyár épületét . az úgy történt , hogy Nullkarmás Speed és Tork gépágyúval el kezdte puhítani a maradék biztonságiakat addig a cigók szét szedték a kerítést és beözönlöttek . valahonnan a semmiből közéjük robbant egy manalabda . jó erős volt . mert Vorti majdnem meghalt bele . erre Nullkama kitalálta elgázolja a semmit . no de mivel még élt Vorti , mondta a szellemének , ugyan vágja már pofán a valahol itt lévő láthatatlan ősmágust . szellem engedelmeskedett és próbálkozott . így már Nullkarma is tudta hol az ellenfél . ezekben a pillanatokban a vadászpuskájával metál puhítót mindent , ami ellenfél kinézetű volt . eredmény : 2 biztonsági őr , két hosszú karú muntáns . Nullkarmás citymastere nem ért a célba , mert pokoltüzében elégett . ez jó pofa beszélgetés volt a sisak mikrofonban :
Vortigen - vigyázz , pokoltüzet akarnak a kocsira varázsolni !
Nullkarmás - nincs itt gáz ! van rajta páncél . 12-es .
Vortigen - igen !? no de ez ellen nem véd a páncél .
Nullkarmás (miután látta , hogy a furgonból csak egy marék hamu maradt)
- valóban …
szóval a láthatatlan ősmágusok osztódtak és hárman lettek nem sokára . ebből egyet gyorsan lelőtt Metál . a másik kettő mivel a furgonnal és a szellemmel voltak elfoglalva , nem vették észre , hogy odaugrott hozzájuk a kung-fu bajnok Metál és gyönyörű mozdulat sorral letépte a baloldali mágus kezeit és azzal szíven szúrta , míg a jobb oldalit nyakánál fogva ráhúzta a baloldaliból meredő alkarra . ezzel a kerti mulatságnak vége volt . talán még az megemlítendő , hogy mivel egyre gyakoribb volt a villámlás , az egyik villám belecsapott Metálba …

2008. szeptember 10., szerda

Lajosmizse - Szeged 2. - a'la' Vort

Na szóval az történt, hogy kurvára tanakodtunk, hogy menjünk el Andersonért, s közben kicsit körülnéztem asztrálban, s két dolgot fedeztem fel:
- a hely környéke asztrálisan nagyon zûrös.
- Daniel követôszellemekkel barátkozik. Viszont én nem, s idéztem egyet én is, hogy egálban legyünk, s lenyomoztattam vele, honnan küldték ezt itt. aztán ledaráltattam szegény kémet, nehogymá tudják, merre járunk. Szóltam a többieknek, hogy pucolni kéne.
Közben felhívott Anderson, hogy ô meg kiszabadult. A társaság nagy része addigra már az utcán tolongott. Legalább félredobhattuk nagyratörô terveinket a kiszabadításról.
Azt végül még mindig nem tudom, hogy mi a fenének megyünk vissza oda azon kívül, hogy Metált elhozzuk, de asszem megegyeztünk Daniellel, hogy én segítek nekik, ôk segítenek nekem, szóval egál lesz, és a végén mindenki jól jár.
Mire megérkeztünk, már kigondoltam, hogy hány, mennyi, meg milyen mágikus csapattal fogom megtámogatni a bandát.
Ôk jól elvoltak mindenféle tervezgetéssel, közbe' hívtam egy rakás szellemet, hogy ne legyek egyedül, meg ha van valami gáz, akkor legyen ki menti az irhámat. A többikeét majd a nagy Szellem csak meghagyja!
Elindultunk.
Végül nem'tom mi volt a terv, mert jó szokás szerint nem figyeltem, de ha éppen ott vagyunk, és mondják mi legyen, akkor egész jól képbe' tudok kerülni. Volt értelme pl belopózni a templomba láthatatlanul, aztán közvetlen közelrôl véresre lôni az ôrt, miután Daniel 300 méterrôl kilôtte a kezébôl a wókitókit. Meg a ránk küldött dzsippeket is észrevétlenül iktattuk ki.
Sebaj.

Shadowrun 4 alap

A SR4 nagy ugrás a korábbi rendszerekhez képest, ugyanis a történelem is, és a technológia is nagyot változik. A játék 2070-ben játszódik. Az eltelt idôben volt egy újabb globális mátrix kress, megjelentek az otakuk, és még sok minden más is történt.
A szabályrendszer teljesen új lett, igaz azért emlékeztet a régire, de pl. most már nem számít, ha valaki nagyon nagyot dob (sok 6-os egymás után, ami összeadódik), hanem az a nagy kunszt, ha sok dobás nagyobb, mint 5.
Az SR4-ben az alapcélszám 5, és ez nem is változik sohasem, hanem egy eseménykor a módosítók +/- kockákat adnak, s aztán a maradékkal dob a játékos azért, hogy lássa, sikerült -e az eksön, vagy sem. Ezt szerintem nem is kell túlbonyolítani, részletesen majd még elmagyarázom.
Emellett megmaradtak az alaptulajdonságok, csak most egy kicsit több van, és bejött egy új, amit angolul EDGE névvel illettek, magyarul talán a KOCKÁZAT, vagy VESZÉLY szavakkal lehetne lefordítani. Ez egyébként baromi érdekes, és lehet is fejleszteni, sôt, ugyanúgy lehet már az elején vásárolni, mint bármelyik másikat. Hasonlóképpen mûködik, mint SR2-ben a KARMA, csak ez mondig frissül, és ha beáldozol belôle, azt majd késôbb megint visszavásárolhatod.
A képzettségek nagyjából ugyanolyanok, mint korábban. Itt is van valami szakértelemháló szerûség, csak itt ha nem rendelkezel egy képességgel, és meg akarsz próbálni valamit, akkor csak az alap szakértelem (-1 kocka) számú kockád van dobásnál.
A próbák egyébként marha egyszerûek. Ha akarsz csinálni valamit, akkor megnézed, hogy ahhoz milyen képzettség kell, aztán megnézed, hogy milyen alaptulajdonság kell hozzá. összeadod ezt a kettôt, ezt az aangol DICE POOL-nak hívja, én ezt itt most KOCKATARTALÉKNAK nevezném, mert a jól bevált és ismert kockatartalék már itt nincs, és aztán erre jön rá a körülmény módosítú, ami +/- kockákat ad, s végül ha marad valami kocka, akkor azzal dobhatsz 5-ös célszámra, s minél több siker van, annál jobb a végeredmény. Van úgy, hogy nem dobsz elég sikert, s akkor cumi van kiskoma.

Ennyi elég legyen mára. Végül még annyit megjegyeznék, hogy a múlt héten a neten rendelt TIBET rpg tegnap megérkezett. Még tanulmányozom, de végre talán fogok mesélni Tibet rpg-t. Ha majd hagyjátok 1x...