2008. szeptember 10., szerda

Shadowrun 4 alap

A SR4 nagy ugrás a korábbi rendszerekhez képest, ugyanis a történelem is, és a technológia is nagyot változik. A játék 2070-ben játszódik. Az eltelt idôben volt egy újabb globális mátrix kress, megjelentek az otakuk, és még sok minden más is történt.
A szabályrendszer teljesen új lett, igaz azért emlékeztet a régire, de pl. most már nem számít, ha valaki nagyon nagyot dob (sok 6-os egymás után, ami összeadódik), hanem az a nagy kunszt, ha sok dobás nagyobb, mint 5.
Az SR4-ben az alapcélszám 5, és ez nem is változik sohasem, hanem egy eseménykor a módosítók +/- kockákat adnak, s aztán a maradékkal dob a játékos azért, hogy lássa, sikerült -e az eksön, vagy sem. Ezt szerintem nem is kell túlbonyolítani, részletesen majd még elmagyarázom.
Emellett megmaradtak az alaptulajdonságok, csak most egy kicsit több van, és bejött egy új, amit angolul EDGE névvel illettek, magyarul talán a KOCKÁZAT, vagy VESZÉLY szavakkal lehetne lefordítani. Ez egyébként baromi érdekes, és lehet is fejleszteni, sôt, ugyanúgy lehet már az elején vásárolni, mint bármelyik másikat. Hasonlóképpen mûködik, mint SR2-ben a KARMA, csak ez mondig frissül, és ha beáldozol belôle, azt majd késôbb megint visszavásárolhatod.
A képzettségek nagyjából ugyanolyanok, mint korábban. Itt is van valami szakértelemháló szerûség, csak itt ha nem rendelkezel egy képességgel, és meg akarsz próbálni valamit, akkor csak az alap szakértelem (-1 kocka) számú kockád van dobásnál.
A próbák egyébként marha egyszerûek. Ha akarsz csinálni valamit, akkor megnézed, hogy ahhoz milyen képzettség kell, aztán megnézed, hogy milyen alaptulajdonság kell hozzá. összeadod ezt a kettôt, ezt az aangol DICE POOL-nak hívja, én ezt itt most KOCKATARTALÉKNAK nevezném, mert a jól bevált és ismert kockatartalék már itt nincs, és aztán erre jön rá a körülmény módosítú, ami +/- kockákat ad, s végül ha marad valami kocka, akkor azzal dobhatsz 5-ös célszámra, s minél több siker van, annál jobb a végeredmény. Van úgy, hogy nem dobsz elég sikert, s akkor cumi van kiskoma.

Ennyi elég legyen mára. Végül még annyit megjegyeznék, hogy a múlt héten a neten rendelt TIBET rpg tegnap megérkezett. Még tanulmányozom, de végre talán fogok mesélni Tibet rpg-t. Ha majd hagyjátok 1x...

Nincsenek megjegyzések: