2008. szeptember 10., szerda
Lajosmizse - Szeged 2. - a'la' Vort
- a hely környéke asztrálisan nagyon zûrös.
- Daniel követôszellemekkel barátkozik. Viszont én nem, s idéztem egyet én is, hogy egálban legyünk, s lenyomoztattam vele, honnan küldték ezt itt. aztán ledaráltattam szegény kémet, nehogymá tudják, merre járunk. Szóltam a többieknek, hogy pucolni kéne.
Közben felhívott Anderson, hogy ô meg kiszabadult. A társaság nagy része addigra már az utcán tolongott. Legalább félredobhattuk nagyratörô terveinket a kiszabadításról.
Azt végül még mindig nem tudom, hogy mi a fenének megyünk vissza oda azon kívül, hogy Metált elhozzuk, de asszem megegyeztünk Daniellel, hogy én segítek nekik, ôk segítenek nekem, szóval egál lesz, és a végén mindenki jól jár.
Mire megérkeztünk, már kigondoltam, hogy hány, mennyi, meg milyen mágikus csapattal fogom megtámogatni a bandát.
Ôk jól elvoltak mindenféle tervezgetéssel, közbe' hívtam egy rakás szellemet, hogy ne legyek egyedül, meg ha van valami gáz, akkor legyen ki menti az irhámat. A többikeét majd a nagy Szellem csak meghagyja!
Elindultunk.
Végül nem'tom mi volt a terv, mert jó szokás szerint nem figyeltem, de ha éppen ott vagyunk, és mondják mi legyen, akkor egész jól képbe' tudok kerülni. Volt értelme pl belopózni a templomba láthatatlanul, aztán közvetlen közelrôl véresre lôni az ôrt, miután Daniel 300 méterrôl kilôtte a kezébôl a wókitókit. Meg a ránk küldött dzsippeket is észrevétlenül iktattuk ki.
Sebaj.
Shadowrun 4 alap
A szabályrendszer teljesen új lett, igaz azért emlékeztet a régire, de pl. most már nem számít, ha valaki nagyon nagyot dob (sok 6-os egymás után, ami összeadódik), hanem az a nagy kunszt, ha sok dobás nagyobb, mint 5.
Az SR4-ben az alapcélszám 5, és ez nem is változik sohasem, hanem egy eseménykor a módosítók +/- kockákat adnak, s aztán a maradékkal dob a játékos azért, hogy lássa, sikerült -e az eksön, vagy sem. Ezt szerintem nem is kell túlbonyolítani, részletesen majd még elmagyarázom.
Emellett megmaradtak az alaptulajdonságok, csak most egy kicsit több van, és bejött egy új, amit angolul EDGE névvel illettek, magyarul talán a KOCKÁZAT, vagy VESZÉLY szavakkal lehetne lefordítani. Ez egyébként baromi érdekes, és lehet is fejleszteni, sôt, ugyanúgy lehet már az elején vásárolni, mint bármelyik másikat. Hasonlóképpen mûködik, mint SR2-ben a KARMA, csak ez mondig frissül, és ha beáldozol belôle, azt majd késôbb megint visszavásárolhatod.
A képzettségek nagyjából ugyanolyanok, mint korábban. Itt is van valami szakértelemháló szerûség, csak itt ha nem rendelkezel egy képességgel, és meg akarsz próbálni valamit, akkor csak az alap szakértelem (-1 kocka) számú kockád van dobásnál.
A próbák egyébként marha egyszerûek. Ha akarsz csinálni valamit, akkor megnézed, hogy ahhoz milyen képzettség kell, aztán megnézed, hogy milyen alaptulajdonság kell hozzá. összeadod ezt a kettôt, ezt az aangol DICE POOL-nak hívja, én ezt itt most KOCKATARTALÉKNAK nevezném, mert a jól bevált és ismert kockatartalék már itt nincs, és aztán erre jön rá a körülmény módosítú, ami +/- kockákat ad, s végül ha marad valami kocka, akkor azzal dobhatsz 5-ös célszámra, s minél több siker van, annál jobb a végeredmény. Van úgy, hogy nem dobsz elég sikert, s akkor cumi van kiskoma.
Ennyi elég legyen mára. Végül még annyit megjegyeznék, hogy a múlt héten a neten rendelt TIBET rpg tegnap megérkezett. Még tanulmányozom, de végre talán fogok mesélni Tibet rpg-t. Ha majd hagyjátok 1x...
2008. szeptember 8., hétfő
Buddhista szerepjáték
2008. szeptember 4., csütörtök
Shadowrun á lá Ralee VI
Kezdenek pörögni az események ! mivel múltkor Metál jól lelépet a saját maga áldozásáról a cigokhoz , Danielék összeszedték magukat , hogy szembe nézzenek a rájuk váró feladattal , így picit lehangoltabbak voltak . még Szegeden kiderítették , hogy Danielen van egy figyelő szellem , amit kis nyomozás után lelepleztek . ráadásként azt is meg állapították , hogy a gyárból lett rátelepítve . a Vorti szelleme egy head shot-tal asztrál padlóra küldte azt . eközben persze a cigokat nem sikerült meggyőznie Metálnak (elsőre) , hogy jó nekik az ha segítenek behatolni a gyárba . mobil kapcsolat révén sikerült egyeztetni , hogy ki hol van épp Magyarországon és néhány óra múlva együtt volt a banda Lajosmizsén a cigo putriban , ahol nagyban ment a temetés üres koporsókkal (mert a halottak az emésztőgödörben feküdtek , ugye), mivel néhányuk meghalt a gyár területén még korában . ha már ott vannak , asztrális sétát csinált Vorti és felfedezte , hogy baromira ömlenek az áldozott lelkek az asztrálban a gyár fölött . de meglepő módon ( - itt nem égett a tűz… :-) eközben a város egy másik pontján egyre jobban tágult egyfajta csőre emlékeztető mana korlát , amibe nem sikerült belelépnie . ennek örömére , teremtett egy vödörre való szellemet és így el volt egy ideig . nullkarmás Toncsi (akit mostantól hívjunk nullkarmás Speednek) lezsírozott egy nehéz ágyús pick upot magának . csak az önindítójával volt vmi , amit el kezdett szerelni . ö is el lett egy ideig . közben sikeres ráhatással Danielék elérték Tork segítségével cigoéknál , hogy biza’ ez a behatolás az ö problémájuk is . meg persze beazonosították , hogy amit Vorti látott , az biza’ a templom lesz . erre nem sokra el mentek megnézni mi a szitu ottan . templom , kémény a toronyban , néhány kamera erre-arra . ja és egy őr az ablakban . mihelyt leparkoltak szemben a főbejárattal , máris hallották , hogy a korában zsákmányolt CB rádión jelentik , hogy megjelentek . „pucolunk!!” mondottá (talán) nullkarmás Speed . kiötölték , hogy Vorti bemegy láthatatlanul és feltérképezi a terepet és tájékoztat . mindezt diszkréten . erre nem sokra megjelenik talpig véresen . kiderült , hogy egy őr volt bent , ajtók pedig nyitva és az őr teste vonzotta az AK-98asa lőszerét magába . kénytelen volt egy tárat beleengedni … J mellesleg a templom picit át lett rendezve . a padok falhoz voltak húzva és a padlón rúnázott tetemekkel egy kör volt rajzolva . itt már asztrálba se lehet nézni , annyira vakító volt a fénysugár .
Köv. ötlet az volt , hogy Jánoskát , a hackert beviszik ide és majd innen jól rá fog csatlakozni az ősmágusok hálózatára és minden adatott letöltenek és hazamennek nagymama rántott csirkéjét enni . mint jól végzett munka eredményeként . sajnos nem így történt . mivel Jánoskát valóban sikerült bevinni az épületbe. Csak hát a korábbi akciójával Vorti szétrugdalta az idéző kört és ezt vki érzékelte , meg persze egy figyelő robotot is kiszúrtak maguk felett . ezek miatt nem sokára feltűnt az erősítése a (már halott) őrnek . 3 Ares citymasterbe zárva robogott feléjük . bánatomra (mint mesélő) a CB.n minden taktikai megbeszélést hallottak előre , így könnyedén hárították a támadásokat . hamarosan lett egy sértetlen Ares citymasterük (is) .
2008. szeptember 2., kedd
Shadowrun á lá Ralee IV és V - Vortigern kiegészítés
TORK
2008. augusztus 29., péntek
Shadowrun á lá Ralee V
ugy történt , hogy kezdett ébredezni egy műtő asztalon , vmi orvosi sebészetre emlékeztető helyen , ahol két orvoson kivül jelen volt még négy mantrázó magus , akik épp tetoválták a lábszárát különböző rúnákkal . meg persze az elmaradhatatlan két fős megnyúlt kezű , félig ember-félig szörny biztonságiak . sikeresen alkalmazta Metál a telekinézis képességét , így ki tudott bújni béklyóiból és hamarosan csak egy orvos volt életben ebből a galeriból . természetesen beindult a riasztás is és már jöttek is a humán , fegyveres biztonságiak . ezért az ellenkező irányba menekülve felfedezett olyan helyiségeket , ahol szintén tetovált emberek voltak tartályokba zárva , amiik bele a padlóba hullottak időnként , mint egyfajta bombázó repülőgép bombái második világháború idejében . lényeges ajtó mögött meg olyat látott amit el sem hitt !!! egy hangár méretű terem volt az ajtón túl , aminek a padlóján vagy négy sorban hordták zombiként viselkedő helyi lakosok a különböző lényeket csillére emlékeztető eszközökön egy emelvény felé , ami a terem hátulsó falánál volt. pl embereket , tetováltakat , metahumánokat , hétköznapi állatokat , szörnyeket . mivel kb a plafon magasságában nyílott az ajtaja amin keresztül eddig kukucskált befele , benyitást követően egy lépcső alá tudott bújni az utána beözönlő biztánságiak elöl . rejtőzködés közben jobban szemügyre tudta venni a helyet . az emelvénynél , ahova hordták a lényeket , véráldozás volt javában . mindent leöldöstek az ott lévő mantrázó mágusok ami eléjük került . eközben a varázslok mögötti fal egyre inkább feléledt . mozgott , vonaglott , hajszál erek kezdték behálózni a csőrendszereket , egyre emelkedett a hőmérséklet . ezt látva Metál úgy gondolta ezen a helyen nem fog tudni lelépni , inkább visszafele ment , ahol kis keresgélés után talált magának ruhát , meg egy liftet , amin keresztül feljutott a felszínre . innen már könnyed színészi munkával elhitette az őt kereső biztonságiakkal , hogy ő is a önnönmagát keresi és a már ismert patak medren keresztül lelépett a cigokhoz . ahol kiderült , hogy a városból sokakat bevittek a gyárba és rá nem sokra az emésztő gödörben látták őket viszont . nagy a borzalom .
folyt.köv.