Az igazság az, hogy nem vagyok sem hekker, sem netrunner, sem kalóz, bár ezt e legutóbbit csináltam a legtöbbet eddig ebben a francos életben, és talán mondhatnám, hogy kalóz vagyok, mert az egész családom is az, de nem mondom. Utálom ezt az életet, és mindig a neten akartam lógni, de soha nem hagyta senki, hogy azt csináljam, amit szeretnék.
Így kivettem két hónap szabadságot.
Van egy cég, nekik programozok, a nevük nem fontos. Az én feladatom a projekt irányítása, és a bénázók kisegítése, és többek közt a programozók levelezésének figyelése is. Valakinek csinálnia kell ezt is, nem? Meg extra zsé is jár érte. Na, az egyik srác nyert valami hajóutat, én meg jól lecsaptam rá.
Szóval most ez az amit szeretnék csinálni. A két hónap szabadság nem teljesen igaz, csak átpasszoltam egy srácnak a melót némi százalékot leszedve az összegből, és innen a hajóról néha ránézek, hogy halad a program.
Kurvajó itt a hajón, tök luxus az egész, körbehajózzuk a fél földet, süt a nap, minden istenkirály. Van ingyenpia dögivel, meg olcsó luvnyák, meg pincércsajok, akik a 16 órás műszak után még egy kis extrát akarnak keresni. És van köztük pár eléggé jó fajta. Ha érted mire gondolok.
Minen fasza volt itt egészen addig, mígnem pár nap után beütött a gebasz. Beleszaladtunk valami rohadt vízi aknába, amit szerintem nem véletlenül hagytak a japán-tenger közepén a nácik még a nagy világégésből, bár lehet, hogy nem is a nácik voltak. Hanem azok a kalózok, akik utána jól összeszedtek minket, és eladtak valami buzi szórakoztató cégnek, akik embervadászatot szerveznek onlájn egy elhagyott szigeten.
Röviden.
Két napja vagyunk itt. Beatdak nekünk valami halálos vírust, ami 24 óra alatt kinyír (legalábbis ők ezt mondták), de szerintem a gyengébb csávókat hamarabb, Láttam itt pár arcot, akik elég szarul néztek ki pár óra alatt. Kibasztak minket a dzsungel közepére, és egy nyamvadt zsákot adtak, amiben nem sok dolog volt, ami a túlélést szolgálná. Valami harci drog, amit ellenszérumnak néztem (ez akkor derült ki, amikor egy szerencsétlen nyomorultnak beadtam, mert nem bírtam tovább nézni, ahogy szenved), egy sisak, meg egy tár lőszer, fegyver nélkül. Meg egy nagyobbacska kés.
Az előválogató:
Kiraktak egy akadálypálya előtt. Beállt mögénk két katona, és be kellett rohanni a pálya mögött található bunkerba. Szerintem itt fogadásokat lehetett tenni a túlélőkre, mert a katonák meglehetősen szigorúak voltak a tempót, és az akadályok teljesítését illetően. Hatból négyen éltük túl, ebből az egyik srác kisebb vállsérüléssel. Ő pár perc után le is lépett. Én is le akartam, de a másik két taggal szoros barátságot kötöttünk abban a csónakban, amiben együtt voltunk amikor az elsüllyedt hajóról menekültünk, és valahogy úgy érezték felelősséggel tartoznak irántam. Meg az irhámat is megmentették, amikor a második bunkerből kikászálódva a parton rámtámadt három szerencsétlen félig lerongyolt nyomorult. A fene tudja mit akartak, de az egyik srác a segítségemre sietett, és végül ketten agyonvertük ezt a csapatot. Az egyik menekülő sántát - hősiesen - hátulról vertem le egy nagy kővel, aztán addig püföltem, amíg a dühöm el nem múlt.
Kurva jó ez a hely, mondhatom. Még megvédeni se tudom magam mivel, bár tanultam egy kicsit boxolni, meg volt egy nagyobb késem, azért nem éreztem magam teljesen biztonságban.
Vagy egy fél napot eltöltöttünk egy széffel, aminek a kódját kellett volna kitalálni, vagy a fene tudja mit kellett volna vele csinálni, de végül feladtuk. Szerencsére volt szérumunk, s bár azt mondták, hogy 3 nap a játékidő, így csak plusz egy napot nyertünk, amikor másnap reggel beadtuk magunknak a gyógyszert.
Elindultunk valamerre, és egy tisztásnál majdnem agyonlőttek minket, amikor a tisztás közepén fekvő embert zsákját meg akartuk szerezni.
Zsákok, cuccok, reményteli szérumok.
Volt térképünk is. Hevenyészett, és mindenkién másutt voltak bejelölve helyek, amikről azt gondoltuk gondolkodás nélkül, hogy ezek rejtik a szérumokat, és a további utasításokat. Végül azt kell gondoljam, kurvára tévedtünk. De aztán lehet, hogy nem. Szarom le.
Most egy kilátóban vagyok, valahol a hegy tetjénél. Úgy néz ki az egész, mintha a japók, vagy az amcsik csinálták volna ide még a háborúban, mert jól belátni innen a sziget nagy részét. Egy barlangból vezetett ide felfelé sziklába erősített fémkarikákon az út. Itt találtuk a palmtopot is, amiről most nyomulunk, és van itt a közelben valami adóvevő, amire ez a cucc rá tudott csatlakozni.
Majd írok még, ha életben vagyok.
Rohadt nagy szívás ez a az egész. Basszus.
