A tábor

Ahogy a Kisbért elhagyjuk északnak tovafutó föld úton, zötyög alattunk rendesen a hülyére páncélozott Volvo. Valaha gyönyörű lehetett ez a táj a sok ember magas bokorral, hatalmas tölgyekkel pettyezett távolságokkal. De mára már csak kisebb - nagyobb csonkok merednek az égfelé, egy kis vitalitásért könyörögve. Az aknákat kerülgetve, az utat tartva borospincék tűnnek fel mellettünk. Ha fel is törnénk egyet, nem érné meg a fáradságot a bor, amihez juthatunk. Karcos, mint a pillanatnyi életünk.
Érezni a tábor közelségét. Eldobott pille palackokat, összegyűrt csokis papír kerget a szél, emberi hulladék a lejtökön. Beton csapdák a csonkok között, szögesdrót akadályok a vízmosások partján.
A tábor kapuját romos falvakból szerzett, beton oszlopokkal megerősített két lövész gödör adja, amiben, mint minden égtáj fele a táborban, két újonc ücsörög gránát vetővel az ölükben. Őrködnek. Intenek a hazatérteknek és odafutva a leengedett ablakhoz, már sorolják a hallgatagok által készítette vacsora menüt. Halottinkról nem ilyenkor beszélünk.
Parkolónk létszámunkhoz mérten növekszik, vagy hat megerősített járművünk van. Igaz a legkényelmesebb a Volvo, de a többi is hatékony, gyors és pusztító. Hála a Stein vezette csapat odaadó munkájának. Kicsit lejjebb valamelyik fesztivál romjaiból szerzett toi-toi wc-ék sorakoznak, messze a Konyhától, csapat eligazítótól. Érdekes az, hogy a gépek kicsinálták a világunk, de a budi pucolás még most is büntetésnek veszik a tábor lakók nagy része.
Balra a lakó sátrak, honvédségi ex-olajzölden. Tóth Sanyi itt ki tudja tombolni a graffiti szenvedélyét. Épp most fújja át a dupla V-ét a gyerkőc sátor oldalán a Kisvakond alatti KalaPowa feliratban vöröses árnyalatúvá. Erre az asszonyok viszonylagos rendet alakítottak ki. Szélles, vastag pallókat fektettek a sárba, amik mint egy járda rendszer, kötik össze a sátrakat egymással. Levegöből nézve hatalmas barna H betűt képeznek, az esetleges emberi felderítés megsegítségére.
Nap közben tábor hangulata inkább bágyadt a szemerkélő eső, az elillanó emlékek miatt. Tábort Stein alapította néhány nappal a világ égést kezdete után. Idehordott a hallgatagokkal, akik Kisbérben voltak közalkalmazottak korábban, néhány föld munkagépet, kézi szerszámokat, sátor ponyvát és bespájzoltak egy hónapra való élelmet maguknak.
Közel negyvenen lakják már a felállított sátrakat. Inkább férfiak gyűlnek itt össze. Ez a világ nem kedvez a nőknek. Kevesen maradtak. De aki élve ideér,isten nőként dicsőítjük. Mióta tudjuk, hogy egyszerűen ki akarnak pusztítani bennünket, rajtuk múlik a jövőnk. Ők nem kapnak járőr szolgálatot, még a környéken se keresgélhetnek hasznos után vagy háromszoros, legjobb védelem nélkül. Övék az otthon melege, az asszisztencia a Doki mellett, nővérek is egyben. Mi csak megvédjük ezt az otthont. Akkor az őskorban...

Bár csak egyszer ebben az életben kisüthetne a Nap. De az okos szerint ez nem ma lesz...