Röviden és a teljesség kedvéért [de nem a teljeség igényével], kicsit megkésve:
Ney York-i kijrándulás I.
Kanadából hazafelé jövet a csapat kezdett becsavarodni. Főleg a Quebec-i szanatórium, de a túlélő Turé szörnyű halála, és a házban látott meghatározhatatlan alakkal való találkozás eléggé felborzolta a kedélyeket. Egy motelben próbáltak megszállni, és kipihenni az átélt élményeket, de ezek a dolgok már túl vannak az épelme által elviselhető terhelésen.
Álmatlan éjszaka volt.
Reggel pedig jött egy figyelmeztető hívás, hogy pucoljanak, amennyire csak tudnak, mert követik őket.
Ezután újabb meglepi volt, hogy Old Town-t körülvették, lezárták, és karantén alál helyezték, s a bejutást a hamis igazolványok tömkelege sem tudta megoldani.
A folyamatos neten lógás sem hozott túl sok eredményt, azon kívül, hogy van valaki, aki megtalálta őket neten, és ha feltesznek valami infot, azonnal leszedeti velük. Vagy leszedi ő maga, s az ismeretlen annyira profi, hogy az Old Townban felbérelt hacker sem tudja lenyomozni.
Szóval New York, nem is tudom hogy vetődtek oda. Talán valami belső info keresés nyomán, vagy valami füles jött valahonnan.
A lényeg, hogy ebben a kalandban a Library of Congress átkerült Washington D.C.-ből New Yorkba.
(azt hiszem itt ismétlés jött létre, de sebaj.)
...
A New York-i kirándulás folytatása.
Az olaszok házában történt kisebb lövöldözés után a társaság lehalgatta a rendőrségi vonalakat, és kiderítették, melyik kórházba vitték a társai a súlyosan meglőtt olasz fickót.
A kórházban aztán egy ügyes álruhába öltözéssel /dokiruhákat szerezve FBI igazolvánnyal/ felmentek arra az emeletre, ahol az olasz fickót műtötték. Még a műtő ajtajáig is elmentek, ahol az olaszok álldogáltak.
Aztán kihívták a rendőröket, arra hivatkozva, hogy a kórházban gyanús elemek tartózkodnak. S amikor megjöttek a rendőrök, az olasz csapat elviharzott, de végül lekapcsolták őket a földszinten.
A műtőben ezután szabadult el a pokol. Nem tudni pontosan mitől, de valószínűleg attól, hogy az olaszok elmentek, magukkal vittek valamit, valami mágikusat, ami nem engedte, hogy Ni-Ar-Lath-O-Teph megjelenjen.
A doktornak álcázott társaság bement a műtőbe, ahol az operációt végző orvos közölte velük, hogy a sérült menthetetlen állapotban van.
Némi hitetlenkedés és vizsgálat után a műtőasztalon fekvő testből kis fekete csápok kezdtek el előbújni, amiből aztán hagyobb csápok lettek, s ezek egyike az operációt végző orvost négyrét törte.
Innen végül mindenki pánikrohamban menekült el.
A nyomozók nagy rész e végül megőrült. Egyikük a New York-i Green Boxban, ami egy antikvár bolt egy hátsó szobáját jelenti, amit orvosi ellátónak rendeztek be.
A többiek csak egy súlyosabb sokkot kaptak attól, amit a kórházban az olasz testőr fickó teteméből láttak előmászni.
Sajnos nem tudom megmondani, hogy mi kell ahhoz, hogy egy Nyomozó egyáltalán túléljen egy Kutulu kalandot, amiben olyan természetfeletti jelenik meg, amit emberi, ép ésszel felfogni lehetetlen. Valószínűleg az időben megtett futás elkövetése a legjobb megoldás.
Egyébként én baromira élveztem. Kösz a játékot mindenkinek
[bejegyezve 2008.08.12., javítva 2008.08.18]
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése