2008. augusztus 29., péntek

Shadowrun á lá Ralee V

sajnos most olyan , hogy részletes esemény térkép , mint a múltkori játék alkalmakon nem volt . így marad a szöveges esemény sor leírás . az történ , hogy szeretett mesélőnk (én) sokat késet , ezért a többiek terminátos2vel hangolódtak a mesémre . nullkarmás Toncsi , Vortigen és Metál volt itt . Vorti és a nullkarmás Toncsi összetalálkozott a veszélyes menekülésük után Szegeden a már korábban kibérelt hotelban . érdekes módon a csuklós kamion fele mennyiségű traubival a rakterében befért az alagsorba . tehát a találkozásuk óriási örömködése közepette feltűnt , hogy Daniel lelépet mellölük olyan bagatell kifogással , hogy megsérült . pedig csak közepes alatt volt egy rubrikával . rá nem sokra jelentkezett Tork (ő a Vorti magyar tolmács ork mindenes NPC-je) haverja , Jani a hacker . ez egy 19 éves kocka fejű humán programozó , tele gátlásokkal és néhány pattanással az állán . pc-ével az ölében várta a nagy akció kezdetét , ami a már fentebb említett okból kifolyólag elmaradt ezen játék alkalmával . meg persze azért is , mert Metál közel hösies , sőt heroikus menekülésére terelődött a hangsúly .

ugy történt , hogy kezdett ébredezni egy műtő asztalon , vmi orvosi sebészetre emlékeztető helyen , ahol két orvoson kivül jelen volt még négy mantrázó magus , akik épp tetoválták a lábszárát különböző rúnákkal . meg persze az elmaradhatatlan két fős megnyúlt kezű , félig ember-félig szörny biztonságiak . sikeresen alkalmazta Metál a telekinézis képességét , így ki tudott bújni béklyóiból és hamarosan csak egy orvos volt életben ebből a galeriból . természetesen beindult a riasztás is és már jöttek is a humán , fegyveres biztonságiak . ezért az ellenkező irányba menekülve felfedezett olyan helyiségeket , ahol szintén tetovált emberek voltak tartályokba zárva , amiik bele a padlóba hullottak időnként , mint egyfajta bombázó repülőgép bombái második világháború idejében . lényeges ajtó mögött meg olyat látott amit el sem hitt !!! egy hangár méretű terem volt az ajtón túl , aminek a padlóján vagy négy sorban hordták zombiként viselkedő helyi lakosok a különböző lényeket csillére emlékeztető eszközökön egy emelvény felé , ami a terem hátulsó falánál volt. pl embereket , tetováltakat , metahumánokat , hétköznapi állatokat , szörnyeket . mivel kb a plafon magasságában nyílott az ajtaja amin keresztül eddig kukucskált befele , benyitást követően egy lépcső alá tudott bújni az utána beözönlő biztánságiak elöl . rejtőzködés közben jobban szemügyre tudta venni a helyet . az emelvénynél , ahova hordták a lényeket , véráldozás volt javában . mindent leöldöstek az ott lévő mantrázó mágusok ami eléjük került . eközben a varázslok mögötti fal egyre inkább feléledt . mozgott , vonaglott , hajszál erek kezdték behálózni a csőrendszereket , egyre emelkedett a hőmérséklet . ezt látva Metál úgy gondolta ezen a helyen nem fog tudni lelépni , inkább visszafele ment , ahol kis keresgélés után talált magának ruhát , meg egy liftet , amin keresztül feljutott a felszínre . innen már könnyed színészi munkával elhitette az őt kereső biztonságiakkal , hogy ő is a önnönmagát keresi és a már ismert patak medren keresztül lelépett a cigokhoz . ahol kiderült , hogy a városból sokakat bevittek a gyárba és rá nem sokra az emésztő gödörben látták őket viszont . nagy a borzalom .

folyt.köv.

2008. augusztus 27., szerda

Shadowrun á lá Ralee IV

Íme a gyár helyszín :

Ez itt egy eléggé részletes térkép

Szerintem örült jó volt a mai játék !!!! mivel sajnos se a Toncsi null karmás karaktere , se a Metál nem jött el , de itt volt Daniel és Vortigen , így azért tudtunk gamélni .

az történ , múltkor kitalálták Danielék , hogy be fognak hatolni abba "gyárba" , ahová sejtésük szerint bevitték a traubi raklapokat . cigoknál kellemesen eltelt a két nap , jól összebratyiztak . ebből kifolyólag nem történt semmi atrocitás Metálékkal . egy csodálatos őszi csütörtök reggel a közeli patak medren keresztül bemásztak a kiszemelt , nagyobbik gyártelepre . menet közbe jelentkezett Vortigen mobilon , hogy itt van ö is MO-n és szeretné a Danielék segítségét kérni egy vámpír kolonia felkutatásához . hamar lerázták , mert épp akcioban voltak . bent az online cigo hacker segítségével hatástalanított kamerák kereszttűzében sprinteltetek egyet a palafalig . ottan jól megtalálták a kóddal nyíló kamion bejárót . szerencséjükre épp jött egy helyi technikai személyzet , akit gyors kung-fu csapással Metál 6ástalanított . laza ugrás , máris hatalmas raktérben találták magukat . természetesen sok raklapnyi termék között ott volt egy adagnyi traubi szóda is , kisebb tornyokba polcolva . fentebb , balra láthatóvá vált egy központi irányító terem , ahol még 3 technikus épp nagyon vitatkozott valamin . nem sokáig ... mivel Daniel puskájanak csövével és Metál "perfekt" német tudásával értésükre adták , hogy sarokba vannak szorítva , adják meg magukat és szigetelő szalaggal kötözzék meg 1mást . innen óriási profizmussal NPC Metál elkezdte a traubi raklapokat összeszedi egy halomba robot karok segítségével , eközben NPC Toncsi egyik kint megtalált , működő képes kamionnal a rakodó térhez parkolt , úgy , hogy az összeállított kis pakk kellemesen landolhasson a kamion rakterébe . természetesen a kis kíváncsi , jelenlévő Daniel kezdte felfedezni a helyszínt . talált a szomszédos teremben egy hatalmas üreget , amit nagy tartályok szegélyeztek , amikből különböző méretű csövek hullámoztak bele az üregbe . rémisztően hasonlított az üreg egy liftre aknára . sejtelmes fények , fura hangok ... hangok alapján lentről megindul a lift . visszament a bejárati ajtó fedezékébe és kommentálta az eseményeket Metálnak . többek között azt , hogy a liftből 7 , vagy 2 méter hosszú karú , hajlott hátú , majdnem meztelen "ember" távozott a tartályok között felfedezett ajtón keresztül .
Metál egy ideig reagált , reagált majd jajdul egyet !
Daniel készült visszanézni az irányitóterembe mi is történt a kis folyóson keresztül ami összekötötte ezt a termett azzal, amikor amonnan hallja: Hello , hello ! ekkor meglepetéssel látta ám , hogy feltűnt az egyik , két nappal ezelőtt látott mágia használó , kámzsás alak , kékes derengéssel a jobb kezén és épp rá néz . hamarjában kétszer homlokon lőtte mesterlövész puskájával , majd gyorsa benyalt egy 14méter átmérőjű manalabdát és még két golyót repített ellenfele fejébe , ekkor az előbbi jelenség ismétlődött meg vele . robbant benne még egy manalabda ... ez is fájt neki . ja , majd el felejtettem , a négy golyó kopogva hullott a sértetlen mágus lába elé ...

ekkor ugrott be egy régen olvasott szakirodalom , mi szerint az ősmágusokat csak a lelkünk feláldozásával lehet megsebezni . igy már hamar ledarálta . persze eközben Metál magatehetetlen testét magukkal vonszolták a nem rég látott szörny alakok . kisebb csetepaté után Danielnek sikerült lepuffantania ezeket is . csak hát , közben még egy ilyen mágus féle feltűnt a rakodó térben , két segédjével , meg egy zombi seregnek tűnő rakodó munkással . ezt a csatát elveszítette Daniel . meg Metál porhüvelyét is . menekülőre kellet fognia a dolgot . NPC Toncsi remek vezetési stílusával és Daniel vámpirikus képességével karöltve hatástalanították a kis potyautasukat , aki épp lebontani készült Daniel fejét .

innen elindultak Szegedre , hogy randizzanak Vortigennel , szerezenek Seattle-i vámpiroktól mágikus támogatást és egy hackert . mindet leszerveztek menet közben . Vortigen BP-ről hozott magával egy ork mindenest , aki jó tolmácsnak is . Szereztek egy hackert , aki majd felügyeli az adat lopást a gyárból . azért kell ezt is megjátszani , mivel Seattli-i vámpirok úgy adtak 8-as szintű manakorlátot Danielnek , ha cserébe letölti nekik a receptet a szörny készítésről .

Mi lesz ebből ?!
:)

2008. augusztus 24., vasárnap

Delta Green Again - 0 - Háttér

Ami eddig kiderült:

Volt egy drogdíler összejövetel, amit az FBI, meg még ki tudja milyen ügynökségek lekapcsoltak egy Apokalipszis klub nevű helyen New Yorkban.

Van egy Stephen Alzis nevű rejtélyes alak, aki a vevő lett volna, de ő megmagarázhatatlan módon eltűnt a Különeges Előzetesből.

SPOT: a Különleges Előzetes New York egyik olyan fogdája, ahol spec biztonsági intézkedéseket hoztak, hogy a különösen nagy bűntettet elkövető bűnözőket átmenetileg tárolják.

Ha van valami amit elfelejtettem, kommentben jöhet.

Delta Green Again - 3 - A kaland 1

Who the Hell is Stephen Alzis?
A történet a nyomozóirodában kezdődött, ahová a kissé másnapos nyomozó 11 tájékán besett. Az e-mailjei közt kapott főnöki invitálásnak eleget téve meg is kapta a legújabb feladatát: Eltűnt kollégájának megkeresését.
A kolléga lakásánál sajnos senkit sem talált, s a nyomokból (a porréteg vastagságából) arra lehetett következtetni, hogy kb 1 hete nem járt erre senki.

Az US Marshall egy, a cellájából rejtélyes módon eltűnt rab után nyomoz.
Az eltűnt rab Stephen Alzis. A kihallgatások következtében kiderült, hogy a fickó nem mindenn napi jelenség, s elképesztő-relytéjes mondák terjengenek róla az alvilágban.

A FinCEN-es kollega pedig 4 lefülelt, és már sittre vágott bandavezér kiterjedt üzleti kapcsolatait próbálja felgöngyölíteni kis csapata segítségével.

Az US Marshall végül bebattyogott az egyik nyom alapján az egyik kerületi rendőrségre, és a nyomozó karakterrel összeismerkedvén közösen szálltak ki egy eléggé rossz hírű helyszínre, hogy megkeressenek egy összekötőt, aki a 4 drog-kereskedő bizniszét összehozta, ami alapján végül az egész ügyet lefülelték...

[folyt köv]

Delta Green Again - 2 - FinCEN

Gazdasági Bűnügyek Végrehajtó Hálózata
(Financial Crimes Enforcement Network)

Alapítás éve: 1990. április 25.

Létrehozáskor megállapított feladatkör:
Az Egy. Áll. nyomozóhivatalai számára összegyűjteni, elemezni, és szétszórni a gazdasági ügyekkel kapcsolatos hírszerzői információkat.

Hatáskör: a FinCEN a pénzintézetektől és az Interpoltól is szerezhet információkat a világ minden táján.

Főhadiszállás: Pénzügyminisztérium [treasury department], Washington D.C.

Töténelem: a FinCEN létrehozásának célja a nemzetközi pénzmosás elleni harc volt. A FinCEN nem műveleti szerv, nincsenek bevethető ügynökei, s nem kezdeményez nyomozásokat saját kútfőből. A FinCEN ügynökségi adatbázisok között koordinál, és igényelt információkkal látja el az USA 200 ügynökségét. A FinCEN-nek az összes hírszerzési szerv az ügyfele, beleértve a CIA-t is.

[Folyt köv.]

Forrás: Delta Green sourcebook, p. 270

2008. augusztus 23., szombat

Delta Green Again - 1

Egy újabb sessiont kezdtünk, mert a régi nyomozók a Delta Green meglehetősen hiányos ismeretéből kifolyólag nem úgy lettek létrehozva, hogy a XXI. század technológiáját is tudták kezelni.

Tehát: jelenkor.

Az esemény 3 szálon indult el, mert 3 teljesen különböző nyomozó, 3 teljesen különböző ügynökségnél kezdett el dolgozni.

- Egyikük FinCEN alkalmazott.
Az ügynökség a hivatalos honlap szerint mindenféle gazdasági ügyekkel foglalkozik.
Kaszinók, Biztosítók, pénzintézetek, és minden, ami pénzzel és értékkel kapcsolatos.
- Aztán van egy rendőrünk, aki a NYPD egyik körzetében dolgozik éppen, mint nyomozó.
Szeretne beépülős rendőr lenni, de éppen most nem az.
- Van egy kiugrott hekker is, aki az űrkutatatásnál próbál éppen megélni.
- S van egy Marshal.

2008. augusztus 12., kedd

Shadowrun á lá Ralee III

íme a csata helyszíne :


Nos megkezdődött újra a kalandozás az árnyék világban . szeretett karaktereink belevetették magukat egy laza lövöldözésbe , amit már múltkor elkezdtünk . mivel csak hárman voltak jelen (Toncsi,Daniel,Metál) így a mágikus szívatás jól bejött .

alapfelállás az volt , hogy Toncsi cége megbízta őt és még másik két sofőrt , h. vigyenek el három kamionnyi traubit Szegedről Budapestre . és mivel Gojko Mititch is benne van a traubi üzletben és már többszö lenyulták az ő szállítmányait is , igy cserébe azért , hogy Metálékat elvigya a köv. fuvarral Nepálba , derítsék ki ki a traubi tolvaj . emiatt Bp-ről lecsúsztak Daielék taxival Szegedre és csatlakoztak Toncsi kamion konvojához mint utasok . természetesen este indultak . kellemesen megismerkedtek az út elején egymással . nem messze Szegedtől , Lajosmizse környékény jól megtámadták elemek az első kamiont . mire feleszméltek volna , az övéket is el kezdte csócsálni valami ház nagyságú csáprágós lény . elég fizikális volt a szörny , mivel leharapta a fél motor teret . ellenfélből csak hirtelen négyet szúrtak ki , akik épp az első kamion biztosításán dolgoztak . taktikailag azt a megoldást választották , hogy Toncsi menekül és lő (null karmás , persze ...) Daniel összerakja a puskáját , amíg megkerüli a kamiont , Metál gyakorolja a tékvandóját és közben lelopakodója a négy ellenfelet . bevált , volna , ha nem veszik észre , hogy a szörnyet három megnövelt láthatatlanságos fazon irányítja . Toncsit hamar kiszúrták és laza álmot dobtak rá . sajna majdnem teljesen beájult . valahol ez volt a szerencséje ... Metál legyorsulva mindenkit , egyik biztosítós manusznak a fejét vágta le a saját kezével , amíg a másiknak a beleit rugdosta ki a száján át . a maradék eközben a Toncsit próbálták molesztálni , kb 3.2 másodpercig . azért eddig , mivel ennyi ideig tartott Metálnak utolérni őket ... ezeknek is sanyi . eközben Daniel beleeresztett 6 golyót két ellenfelébe , de csak egyet tudott lelőni . minő meglepi . hirtelen álmosságot érzet mindenki . persze Toncsi kivételével alig álmosodtak el . ő spec végleg beájult . hirtelen mindenki ellenfele megsokszorozódott . meséléseimben először menekülésre fogták a dolgot . kis idő múlva Metál az ellenfelek után iramodott és követni kezdte őket . nehezen , mivel ezer éves hunok kezdték el kergetni elfele , meg a nyomok is nagyon gyorsan tűntek el . a növényzet rohamosan nőt és a szörny által húzott kamionok is ködé váltak . nem kellett sok , Metál megtalálta Lajosmizse mellett a hulla vermet amiben mutálodott állat tetemeket lehetett látni . itt bevárta csipetcsapat többi tagját és el kezdték felderíteni a helyet . főként medve , de persze más élőlényből valót is . kis idő múlva behatoltak a városba és egy lopott kocsival elkezdtek körbe furikázni . városka elég lerobant volt , alig közvilágitot benne az a néhány sárga lámpa , uton senki se járt , kocsmák csendesek voltak . igaz hajnali 1-2 körül járt az idő . találtak egy roncs telepet , különböző teherautókkal . itt a cigány autó alkatrész eltüntető brigád három tagja kikérdezése oly jól sikerült , hogy náluk eltudnak éjszakázni addig , amíg a 9 nehéz súlyú varázsló el nem hagyja a gyártelepet a következő lopási akcióig . bár ez bizonytalan lehetőség . mivel a cigók úgy tudják , mindegyik egyszerre nem távozik a kiderített gyártelepek egyikéről sem . van egy "titkos" bejutási lehetőség az egyik (kettő van) gyártelepre . de annyi biztos , ügyesnek kell lenni , mivel ezt is néhány biztonsági ember biztosítja .

most nagy az örömködés a putriban , mivel a három idegen jól elszórakoztatja a cigoat és viszont ...

folyt.köv.

2008. augusztus 11., hétfő

A Delta Green Kaland Vége

Röviden és a teljesség kedvéért [de nem a teljeség igényével], kicsit megkésve:

Ney York-i kijrándulás I.
Kanadából hazafelé jövet a csapat kezdett becsavarodni. Főleg a Quebec-i szanatórium, de a túlélő Turé szörnyű halála, és a házban látott meghatározhatatlan alakkal való találkozás eléggé felborzolta a kedélyeket. Egy motelben próbáltak megszállni, és kipihenni az átélt élményeket, de ezek a dolgok már túl vannak az épelme által elviselhető terhelésen.
Álmatlan éjszaka volt.
Reggel pedig jött egy figyelmeztető hívás, hogy pucoljanak, amennyire csak tudnak, mert követik őket.
Ezután újabb meglepi volt, hogy Old Town-t körülvették, lezárták, és karantén alál helyezték, s a bejutást a hamis igazolványok tömkelege sem tudta megoldani.
A folyamatos neten lógás sem hozott túl sok eredményt, azon kívül, hogy van valaki, aki megtalálta őket neten, és ha feltesznek valami infot, azonnal leszedeti velük. Vagy leszedi ő maga, s az ismeretlen annyira profi, hogy az Old Townban felbérelt hacker sem tudja lenyomozni.
Szóval New York, nem is tudom hogy vetődtek oda. Talán valami belső info keresés nyomán, vagy valami füles jött valahonnan.
A lényeg, hogy ebben a kalandban a Library of Congress átkerült Washington D.C.-ből New Yorkba.

(azt hiszem itt ismétlés jött létre, de sebaj.)

...

A New York-i kirándulás folytatása.
Az olaszok házában történt kisebb lövöldözés után a társaság lehalgatta a rendőrségi vonalakat, és kiderítették, melyik kórházba vitték a társai a súlyosan meglőtt olasz fickót.
A kórházban aztán egy ügyes álruhába öltözéssel /dokiruhákat szerezve FBI igazolvánnyal/ felmentek arra az emeletre, ahol az olasz fickót műtötték. Még a műtő ajtajáig is elmentek, ahol az olaszok álldogáltak.
Aztán kihívták a rendőröket, arra hivatkozva, hogy a kórházban gyanús elemek tartózkodnak. S amikor megjöttek a rendőrök, az olasz csapat elviharzott, de végül lekapcsolták őket a földszinten.
A műtőben ezután szabadult el a pokol. Nem tudni pontosan mitől, de valószínűleg attól, hogy az olaszok elmentek, magukkal vittek valamit, valami mágikusat, ami nem engedte, hogy Ni-Ar-Lath-O-Teph megjelenjen.
A doktornak álcázott társaság bement a műtőbe, ahol az operációt végző orvos közölte velük, hogy a sérült menthetetlen állapotban van.
Némi hitetlenkedés és vizsgálat után a műtőasztalon fekvő testből kis fekete csápok kezdtek el előbújni, amiből aztán hagyobb csápok lettek, s ezek egyike az operációt végző orvost négyrét törte.
Innen végül mindenki pánikrohamban menekült el.

A nyomozók nagy rész e végül megőrült. Egyikük a New York-i Green Boxban, ami egy antikvár bolt egy hátsó szobáját jelenti, amit orvosi ellátónak rendeztek be.
A többiek csak egy súlyosabb sokkot kaptak attól, amit a kórházban az olasz testőr fickó teteméből láttak előmászni.

Sajnos nem tudom megmondani, hogy mi kell ahhoz, hogy egy Nyomozó egyáltalán túléljen egy Kutulu kalandot, amiben olyan természetfeletti jelenik meg, amit emberi, ép ésszel felfogni lehetetlen. Valószínűleg az időben megtett futás elkövetése a legjobb megoldás.

Egyébként én baromira élveztem. Kösz a játékot mindenkinek
[bejegyezve 2008.08.12., javítva 2008.08.18]