Egy kis emlékezés

Mint földrajzilag nem túl tájékozott mesélô, nehezen lövöm be, hogy most hol is nyomoznak a játékosok. Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, egyszer s mindenkorra (ez nem zárja ki, hogy játék közben nem jut majd eszembe), idelökök egy googlemapsos térképrészletet az amcsi-kanadai határ találkozásáról, amit kiegészít a Quebec-Old Town város közötti útvonal.

Nagyobb térképre váltás

232 mérföld. Nem túl nagy távolság. De térjünk ki a játékra is végre.

A legutóbbi alkalom elôtt eggyel korábban (annak a beszámolója kimaradt): kaptak egy fülest, vag yinkább figyelmezetetést, hogy az FBI, az IGAZI FBI a városba jön. Nem mintha gond lenne a papírjaikkal, de egy komolyabb vizsgálat már veszélybe sodorná az ügynökség kilétét, s túl sok extra munkát adna egy ilyen felfedezésbôl adód elsimító munka elvégzése.

Tehát Quebec.
Maradjunk ennyiben. Nem Montreál, sem egyéb kanadai város Egyébként Montreal sem lenne meszebb, de végülis ez a legkevésbé fontos elem a játékban, hogy hol is lakik egy kitalált történetben az elátkozott ház egyik túlélôje... aki brutális halált hal a játék késôbbi részében.:-D
Bevallom, nem terveztem ennyire parára az ügyet. Sôt! nem terveztem egyáltalán túl sok mindent. Motoszkált egy-két lehetôség a történet lehetséges folytatásai közt. Kicsit untam már azt is, hogy egy kisvárost lassan minden szögig ki kell találnom. Meg azt is, hogy folyton az elôre megírt modul szerint próbáljam terelni a társaságot. Így jött ez az eltávolítós dolog.

Tehát a múltkori alkalommal a társaság elhagyta a várost, miután egyikük már lassan az ôrületbe kergetett azzal, hogy Artur Donelly halálba kódolt és jelszavazott gépét próbálta feltöretni egy helyi hekkerrel.
Quebecbe érkezvén felkeresték a helyi túlélôk egyikét, akinek pontos lakhelyét a korábbi nyomozások felfedték. Egy 70 körüli, viszonylag kiegyensúlyozott embert találtak, akinek a régi ügyeket felhozván (sorozatgyilkosos mese - bejött), nem ngyon rendült meg a lelki egyensúlya. Az elsô pár percben.
A fickóról aztán kiderült, hogy nem igazán vevô a természetfelettire, vagy lehet, hogy ez már az elsô pár mondat közben kiderült, végülis mindegy. Infó nem sok, annyi se jutott ki, talán megerôsített valakit abban, hogy a Ferry street 12 valóban nem túlságosan olyan hely, ahol az épeszû ember szívesen eltölti unalmas óráit, vagy akár az érdekfeszítôeket se.

Irány a szanatórium, ahol a szerencsétlenül járt asszonyt magánzárkában tartják, már vagy 20éve. Vagy több, most nem emlékszem pontosan az évszámokra. Itt a recepcióst, aztán a dokit megdumálva sikerült eljutni a nô cellájáig, ahol egy kis résen/ablakon be lehetett kukucskálni hozzá. Hát, mit mondjak, nem volt egy szívderítô látvány! Éppen hogy csak nem habzott szerencsétlennek a szája. Itt volt pár szerencsétlen próbálkozás, pl. a tök üres magnószalag lejátszása. Igaz, egy Kutulu kalandban néha a legfuribb ötletek hoznak valami pozitív eredményt. A magnószalagon egyébként vélhetôen az abban a szekrényben hallható hangok kell, hogy legyenek valamilyen (egyébként nem hallható) formában, amit az Elizabeth Tucker boltjába leszállított szekrény belsejében lehetett hallani. Kíntrôl. (SANITY CHECK)

Eddig tartott az eggyel korábbi alkalom. Azt hiszem ennyivel még adós voltam.