Artur Donelly Kis titka (1. rész)

- Arthur! - hang az alsó szintről jött, s a fiatalember először nem is hallotta meg, csak a második kiáltás jutott el a tudatában arra helyre, ami a hallásáért felelős.
- Artur! - a hang erősebb volt, s érződött benne a kezdődő türelmetlenség szikrája. Arthur felkelt a padlásán berendezett íróasztala mellől, becsukta a mappáját, melyben egy helyi házról gyűjtögette az adatokat, fényképeket, és feljegyzéseket. Feltette gondosan a polcra, a többi mappa és jegyzet közé. A polc szélén, ami végigfutott a padlás teljes hosszában, ott, ahol a mappát tárolta, a porban ujjnnyomok látszódtak. Látszott, hogy a többi, több száz könyvet, folyóiratot, és más régi kiadványokat nem vette le az utóbbi időben senki. A mappa előtt azonban tiszta volt a polc, s mellette apró ujjnyomok törték meg a por egyhangúságát.
- Artur! - a hang élesebb volt, mint az előző kettő, s kissé remegett. Artur sóhajtott, azon a reménytelen módon, ahogy azok sóhajtanak, akik megadják magukat, s nem vitatkoznak, nem állnak ellen, mert kerülik a konfliktusokat. A padlás ajtajához ment, lekapcsolta az íróasztal fölé lógó régi villanykörtében végződő világítást, mely a helység egyetlen fényforrása volt, s lemászott a létrán, de előtte gondosan elfordította a kulcsot a zárban, s farmerjának jobb zsebébe rejtette.
Sue, a felesége türelmetlenül topogott a hátsó verandán. Annak ellenére, hogy a kellemes tavaszi délutáni napsütés bearanyozta az arcát, meglehetősen morcos volt.
- Artur, két eléggé fura alak van itt. - ment közelebb hozzá, hangját elfolytotta, és kérdőn nézett férjére.
- Kik azok? - kérdezte Artur, feleslegesen, mert már ő is látta akét napszemüvegest, akik olyanok voltak, minta a Man in Black-ből léptek volna elő.
Tétován előrelépett, és megállt. Nem tudta, mitévő legyen. Egy fura érzés futott benne végig, melyet nem tudott vona megnevezni. Majd egy pillanat múlva elindult a két alak felé, akiknek arcvonásait már jobban ki tudta venni, mikor közelebb lépett hozzájuk a nappaliban.
- Jó napot! - nyújtotta feléjük a kezét, de egyikük sem viszonozta a gesztust, mire sután leeresztette a kezét, és a háta mögé dugta, nem tudván, mit kezdjen vele.
A két szemüveges pár pillanatig némán nézte, majd az egyikük megszólalt:
- Ön Artur Donelly? - kérdezte
- Igen. - felelte Artur, s kérdőn nézett a szemüvegesre, mint aki a folytatást várja.
- Rendben. - válaszolt a másik szemüveges, akinek vékonyabb hangja volt, de nem zavaróan, vagy természetellenesen.
- Ön tett nekünk bejelentést, miszerinet a Ferry street 12 szám alatti házban gyanús jelenségeket észlelt?
- Ó, hát az FBI-nál mégis van olyan részleg, amelyik a paranormális jelenségekkel foglalkozik?
- Nem az FBI-tól vagyunk. - Mondta az a szemüveges, aki először szólította meg Arturt. - Az A-cell nevű ügynökségnek dolgozunk, aki az FBI-nak tesz jelentéseket.
...