TÉS - 2009.11.13-15.
ElfWarrior
PART 1
Nem volt már mit tenni... A laktanya háromnegyede már biztosan elesett és ezzel a három szerencsétlennel szorultam be ebbe a szobába 2 napja... Két átkozott napja, mióta a világ kiégett...
Katonai gyakorlatra jöttünk ide Tapolcára, valami összevont naaaagy rohadtfontos gyakorlatra... Emlékszem... A helikopter rotorja szépen ütemesen pufogott a fejünk felett már majdnem megérkeztünk, ereszkedtünk szép lassan, mikor szerintem a létező összes rohadt sziréna azon a gépen visítani kezdett. Nem is tudtuk, hogy mi történik, csak kapaszkodtunk ahogy bírtunk... Zuhanás, aztán arra emlékszem, hogy az eső csöpög a pofámba... Sötét van és valamerre tüzek égnek, hatalmas tüzek. Az oldalam fájt, a fejem lüktetett, kiestem volna?
Mázli...
A gép roncsai vagy 40 méterre lehettek tőlem, az orrfacsaróan égő kerozin fénye torz táncot járó árnyékokat vetett a holtakra... vagy legalábbis ami megmaradt belőlük. Az összes társam ott feküdt. Mind... Érted bazd meg MIND!
Aztán kitisztult a hallásom is, és lövöldözést lehetett hallani nem is olyan messze, valami nagy kaliber... aztán néhány válasz sorozat, tatatatam, tatatatam kalából. Nekiiramodtam hát...
A kis töltés vagy 200 méterre volt tőlem de nem erre a látványra készültem fel. A tapolcai laktanya java része romokban... Kiégett tankok járművek mindenfelé, legtöbbje még el sem indulhatott. Suzukik cikáztak a roncsok és az épületek között, és fura mód bazi nagy géppuskák voltak egyiknek az oldalán, másiknak a tetején és ontották az ólmot... MIVAN? Se sofőr, se semmi, cikáznak itt össze vissza, és ahol észrevesznek valami mozgást, odapuhítanak vagy száz 20mm-es golyót. Persze kapásból hasra vetettem magam, és rendesen kellett figyelnem vagy 3 órát mire el tudtam rendezni magamban ezt a dolgot. Oké hogy a tévében nyomták a Night Rider-t és ott sofőr nélkül rodeózott KITT, de az ég szerelmére az csak egy film...
Szóval az ég alja már narancsba fürdött, de olyan narancsban amilyet én még életemben nem láttam, mintha izzott volna. Szóval elkezdtem kúszni a bázis felé. Aztán egy idióta ötlettől vezérelve, át a kerítésen, be az első ablakon. És azóta is itt kuksolok... Az első emeleten, egy sarokszobában se lőszer se gránát, se semmi. Kinézni is alig mer az ember. Leszedtünk kettőt vagy hármat, aztán azóta beállt egy és vagy mázlija volt, vagy átlát a falon, de az egyik bakát úgy ronggyá lőtte a téglákon keresztül, hogy azóta mozdulni sem merünk... Csak bámuljuk a metkalira zuhant húspépet. 2 napja... Ez a rohadt eső meg csak esik. Csipp-csöpp csipp-csöpp ... Megőrülök.
Egy robbanás fülsiketítő hangjára kaptam fel a fejem, elbóbiskoltam, és bár még látni nem láttam rendesen az égő benzinszag és a felszálló korom elég nyilvánvalóvá tette, hogy az egyik Suzuki elfüstölt.
Elgémberedett tagjaim égő fájdalommal tudatták, hogy a mozgás most nem esik jól nekik, de kikukkantva láttam, hogy az őrt álló kocsi megsemmisült.
Gyerünk, gyerünk, gyerünk! - üvöltöttem, és mint aki részeg indultam meg az ajtó felé. A két baka meglepetten pillogott rám, de ők is felkászálódtak, és követni kezdtek. Ki az ajtón, át a folyósón, át a másik legénységi szobába. Zihálás, csend... Aztán ahogy kinéztem az ablakon egy Suzuki tekert el alattam vagy kilencvennel, de a sarok körül egyszerűen olyan tűzbe ment bele, hogy kerregve gurult tovább és a felszerelt géppuskák sem mozogtak. Egy alak tűnt fel a kerítés mellett, int, szó nélkül kiugrottam az ablakból. 4 méter, semmi. Ejtőernyővel értem már keményebben is földet. A két baka is követett több-kevesebb sikerrel, aztán sprint a kerítésig, át azon is.
Egy fiatal kölyök vigyorgott ránk. Lehetett vagy 20 éves. Testét Police feliratú fekete kevlár fedte. Kezében egy AMD-t lóbált.
- Hello - vigyorgott. - Van ott még valaki? - biccentett a laktanya felé.
- Nem hiszem. - válaszoltam rekedten. - Élő már nincs.
Rezzenéstelen arccal vette tudomásul az infót, aztán mutatta, hogy kövessük. Átrohantunk egy kis sík terepen bevetődtünk egy töltés mögé, ahol még ketten hasaltak.
Az egyik, egy jól megtermett emberke szintén POLICE feliratú páncélzatban épp káromkodott valamit a távcsöves puska mögött. A másik egy véznább, szertelenül fiatal srác volt szintén páncélban és egy piros tarisznyával, amin egy nagy vörös kereszt volt.
- Orvos vagy? - kérdezte bizakodóan az egyik baka
- Jahh - kémlelte a laktanyát az.
- Segítenél?
- Most nem.
- Piszkosul fáj a lábam...
- Semmi baja - válaszolta oda sem nézva.
- De megnéznéd? - erősködött a baka.
A fiatal srác egy ingerült sóhajtással odafordult. Mondom, hogy... ehhh mutasd bazd meg.
A baka levette a bakancsot, és a bokája már most háromszor akkora volt, mint normálisan és a pirostól a liláig mindenféle színben játszott. Frankón eltört. A négy méter, az négy méter.
- Eltörött.
- Bazmeg, tudtam... rohadtul fáj.
- Vedd be ezt, meg vedd vissza a kakancsod. Kurva büdös a lábad.
- Nem is teszed sinbe meg semmi?
- Most nem. Se időnk, se eszközöm, se kedvem.
Megszólalni sem tudott a szerencsétlen.
-Indulás. - Most mehetünk szólalt meg a nagyobb darab, és a hátára dobta a vadászpuskát miközben felkászálódott a vizes fűből. - Itt a kocsi nem messze. Ede vagyok. - biccentett felénk, és letörölte a vizet a borostájáról.
Szó nélkül mindenki felcihelődött. És összegörnyedve elindultunk a töltés fedezékében. Pár száz méterre ott várt egy Transit, amibe bepattantunk és a földes úton zötykölődve elindultunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem
- Lesencefalu. - válaszolta a borostás a távolt kémlelve
- Mi van ott?
- Víz élelem, biztonság.
Nekem ennyi elég lett volna.
- Meg ott van Laguna. - vigyorgott az AMD-s srác.
- Ki az a Laguna? - kérdezte a sérült lábú baka.