Filmajánló

Egy netrunner az embervadászaton

Az igazság az, hogy nem vagyok sem hekker, sem netrunner, sem kalóz, bár ezt e legutóbbit csináltam a legtöbbet eddig ebben a francos életben, és talán mondhatnám, hogy kalóz vagyok, mert az egész családom is az, de nem mondom. Utálom ezt az életet, és mindig a neten akartam lógni, de soha nem hagyta senki, hogy azt csináljam, amit szeretnék.

Így kivettem két hónap szabadságot.

Van egy cég, nekik programozok, a nevük nem fontos. Az én feladatom a projekt irányítása, és a bénázók kisegítése, és többek közt a programozók levelezésének figyelése is. Valakinek csinálnia kell ezt is, nem? Meg extra zsé is jár érte. Na, az egyik srác nyert valami hajóutat, én meg jól lecsaptam rá.

Szóval most ez az amit szeretnék csinálni. A két hónap szabadság nem teljesen igaz, csak átpasszoltam egy srácnak a melót némi százalékot leszedve az összegből, és innen a hajóról néha ránézek, hogy halad a program.

Kurvajó itt a hajón, tök luxus az egész, körbehajózzuk a fél földet, süt a nap, minden istenkirály. Van ingyenpia dögivel, meg olcsó luvnyák, meg pincércsajok, akik a 16 órás műszak után még egy kis extrát akarnak keresni. És van köztük pár eléggé jó fajta. Ha érted mire gondolok.

Minen fasza volt itt egészen addig, mígnem pár nap után beütött a gebasz. Beleszaladtunk valami rohadt vízi aknába, amit szerintem nem véletlenül hagytak a japán-tenger közepén a nácik még a nagy világégésből, bár lehet, hogy nem is a nácik voltak. Hanem azok a kalózok, akik utána jól összeszedtek minket, és eladtak valami buzi szórakoztató cégnek, akik embervadászatot szerveznek onlájn egy elhagyott szigeten.

Röviden.

Két napja vagyunk itt. Beatdak nekünk valami halálos vírust, ami 24 óra alatt kinyír (legalábbis ők ezt mondták), de szerintem a gyengébb csávókat hamarabb, Láttam itt pár arcot, akik elég szarul néztek ki pár óra alatt. Kibasztak minket a dzsungel közepére, és egy nyamvadt zsákot adtak, amiben nem sok dolog volt, ami a túlélést szolgálná. Valami harci drog, amit ellenszérumnak néztem (ez akkor derült ki, amikor egy szerencsétlen nyomorultnak beadtam, mert nem bírtam tovább nézni, ahogy szenved), egy sisak, meg egy tár lőszer, fegyver nélkül. Meg egy nagyobbacska kés.

Az előválogató:

Kiraktak egy akadálypálya előtt. Beállt mögénk két katona, és be kellett rohanni a pálya mögött található bunkerba. Szerintem itt fogadásokat lehetett tenni a túlélőkre, mert a katonák meglehetősen szigorúak voltak a tempót, és az akadályok teljesítését illetően. Hatból négyen éltük túl, ebből az egyik srác kisebb vállsérüléssel. Ő pár perc után le is lépett. Én is le akartam, de a másik két taggal szoros barátságot kötöttünk abban a csónakban, amiben együtt voltunk amikor az elsüllyedt hajóról menekültünk, és valahogy úgy érezték felelősséggel tartoznak irántam. Meg az irhámat is megmentették, amikor a második bunkerből kikászálódva a parton rámtámadt három szerencsétlen félig lerongyolt nyomorult. A fene tudja mit akartak, de az egyik srác a segítségemre sietett, és végül ketten agyonvertük ezt a csapatot. Az egyik menekülő sántát - hősiesen - hátulról vertem le egy nagy kővel, aztán addig püföltem, amíg a dühöm el nem múlt.

Kurva jó ez a hely, mondhatom. Még megvédeni se tudom magam mivel, bár tanultam egy kicsit boxolni, meg volt egy nagyobb késem, azért nem éreztem magam teljesen biztonságban.

Vagy egy fél napot eltöltöttünk egy széffel, aminek a kódját kellett volna kitalálni, vagy a fene tudja mit kellett volna vele csinálni, de végül feladtuk. Szerencsére volt szérumunk, s bár azt mondták, hogy 3 nap a játékidő, így csak plusz egy napot nyertünk, amikor másnap reggel beadtuk magunknak a gyógyszert.

Elindultunk valamerre, és egy tisztásnál majdnem agyonlőttek minket, amikor a tisztás közepén fekvő embert zsákját meg akartuk szerezni.

Zsákok, cuccok, reményteli szérumok.

Volt térképünk is. Hevenyészett, és mindenkién másutt voltak bejelölve helyek, amikről azt gondoltuk gondolkodás nélkül, hogy ezek rejtik a szérumokat, és a további utasításokat. Végül azt kell gondoljam, kurvára tévedtünk. De aztán lehet, hogy nem. Szarom le.

Most egy kilátóban vagyok, valahol a hegy tetjénél. Úgy néz ki az egész, mintha a japók, vagy az amcsik csinálták volna ide még a háborúban, mert jól belátni innen a sziget nagy részét. Egy barlangból vezetett ide felfelé sziklába erősített fémkarikákon az út. Itt találtuk a palmtopot is, amiről most nyomulunk, és van itt a közelben valami adóvevő, amire ez a cucc rá tudott csatlakozni.

Majd írok még, ha életben vagyok.

Rohadt nagy szívás ez a az egész. Basszus.

A nyerő Trió

A csapat(balról Dj, mellette Szétvarrt és végén Én)

Sziasztok!

Végre sikerült a párhuzamos mesélés. Hála a Golyó/G páros odaadó, precíz és lelkiismerete munkájának !!!

Az úgy volt, hogy el kellett tűnnöm Night City-ből, mert kezdett forró lenni a talpam alatt a talaj. Valami neve sincs cég berágott rám amiatt, hogy betörtem hozzájuk és lenyúltam egy-két eladható dokumentumot. Betörésből éltem egy jó darabig. Sajnos szüleim, mostoha szüleim, mert az igaziak eltűntek, szintén nem vigyáztak magukra. Ők is eltűntek. Ez elégé megrázott, kis depivel fűszerezve kerültem az utcára. Ott nőttem fel. Tanultam meg mindent, amit csak e viszonylag rövid idő alatt megtanulható. Elég jó voltam a szakmámban. Mert pl. a többiek megelégednek a hagyományos módon való betörésnek, én képeztem, fejlesztettem magam. Kezdésként eladtam a vesém, szemem, hogy legyen pénzem turbozni a látásom. Most már láttok világosban, sötétben, thermo színekben. Ja meg van egy beépített távcsövem is, képerősítővel. Tuti cucc. Nincs olyan zár amit ne tudnék feltörni. Akár elektronikus, akár hagyományos. Tehát láthatod olvasó, hogy tényleg jó voltam.

Ott tartottam, hogy e kis cég miatt bevállaltam egy melót valami hajon, mint technikus. Nem volt túl bonyolult. 3 műszert kellett figyelnem, ha az egyiken változás van, meg kellett nyomnom egy gombot. Tökre untam. Emiatt is többször voltam a fedélzeten. Ekkor láttam először a csillagokat. Nagyon tiszta az idő a föld felett. Inkább a tenger felett.

Egyik este kalóztámadás áldozatai lettünk és jól elraboltak mindenkit. Jó pofa volt, ahogy megformálták az elrablást. Második világháborús aknákat telepítettek a hajónk útvonalára és amikor egyiknek nekimentünk, a hajót(ezek szerint a radar nem jelzi ki az effajta akadályt) óriási robbanással elsüllyesztették. Mi meg mint a Titanicban menekültünk a tengerbe, nyakunkban mentőövvel. Kb harminc túlélő között voltam én is. Egyértelműsítették a kalózok, akik közben odamanővereztek a saját halászbárkájukkal, hogy ha itt akciózunk, biza’ kinyíródunk mind egy szálig. Ebből kifolyólag mindenki maradt a seggén. Néhány óra alatt elszállítottak bennünket egy szigetre, ahol japán örök vigyáztak ránk és egy szem kommunikátor (japán kinézetű mindent elmondó emberke) volt velünk. Szépen szikrázott a Nap, ahogy kis kajáltatás után elvittek egy üvegfallal elválasztott tömeg elé, akik nagy vígan rajtunk nevettek. Mutogattak ránk, meg pisztolyt formáltak kezükkel és azzal lövöldöztek. Több olyan személy is volt a tömegben, akik így utólag megtudva, néhányunk haragosa volt. Mint pl Mark Dj volt csaja apja... Nos, itt elmagyarázták, hogy egy versenyben fogunk részt venni, és remélik, egyet értünk velük ebben; aminek az a lényege, éljünk túl 3 napot a Szigeten. Mivel fegyveresek vigyáztak ránk, így nem volt nehéz dolguk meggyőzni bennünket arról, hogy ebben a játékban MOST szeretnénk részt venni. Egy gyufaszál huzigálással eldöntötték, kit, melyik teherautóra pakolnak fel. Én a Dj Márkkal, akin az elvonási tünetek kezdeti stádiumának a jelei mutatkoztak és egy agyon varrt manusszal kerültem össze. A nevére már nem emlékszem. Elég csöndes volt s hatalmas izmai voltak.

Rövid utazás után kitessékeltek a platóról. Egy volt kiképző tábor edző pályáján voltunk. Tele volt pakolva különböző akadályokkal és egy másik háromfős szerencsétlen csoporttal. Miközben a kommunikátor elmondta az első feladatott, ami abból állt, hogy a csapat összes tagjának be kell érnie előbb a másik csapatnál a célba, minden akadályt érintve; a többiek a másik csapatot, én meg magát a pályát nézegettem. Hála a kibervereknek, főként a képerősítőnek, sikerült két csapdát észrevennem egy-egy akadályon, amiket megemlítettem a többieknek. Időközben kis lökdösődés alakult ki köztünk. A bunyót csak a hangjelzés, AK 97-es dörrenés akadályozta meg. Ekkor ezerrel elkezdtük futni, mászni, úgy, hogy én jeleztem a többieknek, mire kell vigyázni, hogy ne sérüljünk. Párhuzamosan futottunk a másikakkal egymás mellett, bár ők vezettek, amikor egyikőjük elcsúszott a falon és össze is csuklott a fájdalomtól. Nagyon óvatosan kezdtem neki a falmászásnak, mert a „kisgecik” olajjal kenték be a falat. Eközben kialakult a várva várt bunyó. A Szétvarrt egy repülő rúgással, a Dj öklével leverte a másikakat. Eközben átértem és egy felkapott kővel jól hochon nyomtam a maradék ellen csapat tagot. El is bucskázott valami beton teknőben. Innen már könnyebb volt számunkra és meg is nyertük a futóverseny számot.

Innen egy betonbunkerbe vezetett bennünket a kommunikátor, ahol három nejlonzsákot találtunk. Mivel mi voltuk a győztesek, ezért kaptuk ezeket. Innen kezdődött a három napos túlélés.

Talán két akciót emelnék ki a történetünkből. Mert főként sok gyaloglás mellet csak kisebb akciók voltak.

Egyik az volt, amikor már jó ideje itt voltunk és már nem egy zsákot találtunk különböző tárgyakkal. Valami városba kellet elérnünk a kapott térkép szerint. Már begyakorolt taktikával közelítettünk a célunk felé. Ami a városka legnagyobb épülete volt. Kétszintes, köböl készült. Már volt egy UZI-nk és egy 9mm pisztolyunk meg néhány késünk. A Dj a közeli épület ablakából figyelte csőre töltött géppityuval, ahogy a Szétvarrt és én csapdát keresve közelítünk a házhoz a kis téren keresztül. Mielőtt odaértünk volna a bejáratához, valahogy elénk keveredett egy két és fél méteres, full japán harci díszbe öltözött egyén. Valamit nagyon félre nézhetünk… Nem tett semmi különöset, talán csak annyit, hogy határozottan, de nem túl gyorsan közeledett felém. Úgy gondoltam, hogy ha harc lesz, nem én szeretnék lenni az áldozat. Emiatt hátráltam egy darabig, oszt megfordulva elrohantam, ott hagyva a meglepődött Szétvarrtat. Neki se a legjobb ötlete támadt ekkor… Mert korában találtunk egy díszdobozos viszkit és azt vette elő és tartotta maga elé, a foszer felé. Csak egy villanás volt, ahogy suhant egyet a japcsi katanája. Sebészi pontossággal vágta ketté az üveget és talán a Tetkost is majdnem. Ha nem lett volna akkora szerencséje. Így csak felhasította a mellkasát és volt ideje a Dj rejtekhelye felé elmenekülni. Márk se tétlenkedett. Mert ahogy elfutott előtte a Szétvarrt szakaszosan igaz, de az egész tárat beleengedte a japcsi koponyájába. Aki ezek után nem tudott már ellen állni a Föld vonzásának… Így utólag megmosolyogtató reakció volt a Tetovált részéről.

A másik történés kicsivel később, úgy egy nappal volt. Szintén egy megadott célhoz szerettünk volna eljutni. Egy gyár telep volt meg adva. Itt is elpróbáltuk azt, amit eddig mindig. Megjegyzem eddig sose sikeresen. Azt, hogy én derítem az előttünk lévő csapdákat, Szétvarrott és a Dj fegyveres támogatást adnak viszonylag közelről, de mögülem. Haladtunk is rendesen. Nem volt semmi hézag a taktikával. Bevettük a célpont épület előtti háznak a sarkát és elkezdtük tüzetesen megfigyelni mi is lehet a csapda. Amíg nem mozdultunk nem történt semmi. Csak ahogy elkezdtem lopakodni az épület egyik bejárata felé egyedül, egy katanával a kezembe, ekkor kezdett el nyikorogni a fejem felett valami átjáró. Nagy, súlyos léptek hangja után valami felismerhetetlen hangzott. Valami nagyon félelmetes, ijesztő. Uzsgyi vissza, sprinteltem, futottam mint a nyúl. El a Szétvarrott mellet, el a Dj mellet. Meg se állva vagy fél kilométernyire. Először a Tetkós, aztán Dj ért utol. Tíz perc lihegés után megkérdezték, mégis miért futottunk, mert ők nem láttak semmit. Mondom én se, de az, amit hallottam, nagyon veszedelmesen hangzott. Majdnem megvertek… Új taktikát eszeltünk ki. Azt, hogy én nagyívben megkerülöm a házat és egy idő után ők meg lövésekkel, ami egyben a jel nekem, kicsalogatják nyílt térre azt a valamit ami bent van és lelövik ha lelőhető. Ha nem, elfutnak oda, ahol megbeszéltük a dolgokat. S addig én meg befutok a BIZTOSAN ott lévő zsákokért. Hát nem nagyszerű ez a terv?! Megválaszolom: NEM. Mert addig simán is ment minden, amíg megkerültem az épületet, kerestem egy bejáratott és felkészültem a futásra. Csak arra nem számítottunk, hogy az elrejtőzött Tetkos és Dj páros mellett feltűnik egy másik csapat, akiknek val’szeg ugyan ez volt a megjelölt célpontjuk. Nyilván elkezdenek lövöldözni és én ezt jelnek veszem és befutok és a félhomályban leharapja a fél karom egy kiberkutya, aminek az a feladata, hogy ártalmatlanítson és persze, hogy nem érek rá meghalni a karom elvesztése miatt, inkább futok a többiek felé eszelősen. Ők nem örvendtek meg nekem és a hiányzó karomnak se …